A Kacskalábú Kisbéka

A Kacskalábú Kisbéka dalszöveg, mese szöveg

Volt egyszer, hol nem volt, a patak szélén, kis mocsár gödörben, egy kövecske. Itt éldegélt három kicsi béka, akik mindhárman ugyanúgy néztek ki: ugyanolyan volt az fejük, a kezük, a hátulsó felük, csak az egyiküknek hiányzott a fél lábikója, ezért a másik kettő mindig csak csúfolta.
– Béna.
– Féllábú.
– Hükömat.
Teltek múltak a napok, és a pici béka megelégelte a sok bántást.
– Én ezt már nem bírom tovább, inkább világgá megyek!
Beugrott a patakba és csak úszott, úszott amíg egyszer egy óriási tóba nem ért. Ott kiúszott a partra és kiült egy nagy lapos kőre.
Arra úszott egy halacska:
– Szia! Slupp (legyet elkap)! Mi ez a hely?
– Hát ez a Balaton.
– Méretes.
– Az biza, mint a 40 éves harcsa.
Nemsokára arra úszott egy kiskacsa:
– Szia! Mondd, messze van a túlpart?
– Hápp, elég messze, én még sosem jutottam el odáig.
– Na, akkor én meg se próbálom.
Arra repült még egy sirály is:
– Szia! Slupp. Nem tudod, hol lehet itt valamit enni?
– Várj estig, akkor annyi szúnyog lesz, hogy nem győzöd majd befalni.
– Nyámmi!

Este tényleg jött a sok szúnyog, és a kacska lábú béka jól bekajált.
Reggel kipihenten ébredt a kövön, ami nem is tűnt már olyan óriásinak.
– Mekkorát csobbantál! – mondta a halacska.
– Micsoda bajnok karcsapások! – mondta a kiskacsa.
– Azok az izmos lábak! – rikkantotta a kis sirály.
Ekkor vette észre a kis béka, hogy a béna lábikója is épp olyan nagy és izmos lett mint a másik.
– Juhhéj!
Nem is gondolkodott sokat, azonnal haza indult. De a patakban sodrással szemben sokkal nehezebb volt úszni. Azt sütötte ki, hogy száz csapást úszik, aztán a parton százat liheg, és utána megint úszik. Így úszott, lihegett, úszott, lihegett, és lihegéskor mindig megevett még egy-két szúnyogot is nasinak.
Nagy nehezen felért a kis mocsárhoz. Ahogy a többiek meglátták hajlongva köszöntötték:
– Jó napot uram.
– Jó napot?
– Tiszteletem.
– Meg sem ismertek?
– Nem ismerjük, errefelé nem élnek ilyen óriás békák.
– Csak lyen satnyák és bénácskak, mint mi.
– Hát pedig én vagyok az, a kis testvéretek, az a kis béna, féllábú, akit annyit csúfoltatok.
– Hát te biztos nem lehetsz a mi testvérünk!
– Ohh várjatok, én megismerem, a szeméről.
– Ohhh…
– Áhhh!
A kis békák átölelték, és soha többet nem bántották egymást, a kicsi béka pedig elvitte a többieket is a nagy tóba, és mindannyian jól megizmosodtak.