Lilimese

Lilimese dalszöveg, mese szöveg

Hát hol is kezdjem? Talán ott, hogy a nevem Lili! És egész pontosan 148 napja vagyok itt az anyukám hasában.
Most elmesélem nektek, hogy is kezdődött ez az egész.

Tudjátok, amikor szereti egymást egy fiú meg egy lány, előbb vagy utóbb gyereket akarnak. Legalábbis jó esetben. Az én anyukám és apukám is akart egy babát, pedig már nem voltak fiatalok.
Na jó annyira öregek sem! De volt már egy iskolás fiúk, Tomi. Sőt, még Tominak is voltak 18 éves iker bátyjai.

Szóval valamikor januárban megjelentem anyukám hasában. Még csak akkora voltam, mint egy mákszem, és neki még fogalma sem volt róla, hogy létezem. De azért lehet, hogy érezte… 🙂

Ő csak valamikor februárban tudta meg biztosan, hogy vagyok. Csinált egy tesztet,, ami kimutatta, hogy bent vagyok a hasában.

Volt olyan, amikor a teszt azt mutatta nem vagyok. És van, akinek sajnos mindig azt mutatja, mert nem lehet babája.
Nekik a doktor bácsi szokott segíteni…
Ha az sem sikerül, akkor örökbe fogadnak egy gyereket, akinek például nincs anyukája, vagy olyan szegények voltak a szülei, hogy nem tudtak neki még enni adni sem.

Szóval amint megtudta, hogy vagyok, abbahagyta a futást, nem ivott több sört, és onnantól az apukám cipelte haza a cuccokat a boltból.

Akkor már akkora voltam, mint egy rízs szem.

Mindenki máshogy reagált, amikor elmondták, hogy jönni fogok.
– Nem vagytok ti már ehhez öregek?

– Fiúk!
– Mi van?
– Szóval az van, hogy úgy néz ki lesz egy kistesótok.
– Aham, jó.

– Tomi, miit szólnál, ha lenne egy kistestvéred?
– Á, nem.
– De ha mégis lenne?
– Nem akarok.
– De miért? Azt gondolod, akkor kevesebbet foglalkoznánk veled?
– Igen, úgyhogy nem akarom.

Az én anyukám sokszor volt rosszul, hányingere volt. Biztos azért, mert még nem tudta, hogy mit szeretek, és összevissza evett,
– Anci kérsz egy kis melegszendvicset?
– Á nem köszi inkább megkóstolnám azt a fagyit. És hoznál hozzá egy kis koviubit is?
– Ö… áááhh.
Szóval nagyjából így…

Nemsokára megint mentünk ultrahangos vizsgálatra. Ilyenkor a doki bácsi valami izével csikizi anyukám hasát, és odakint látnak engem egy képernyőn.
– Ott a lába. Itt a keze. Szépen fejlődik a feje.
– És fiú vagy lány?
– Kislány, látja?
– Jajj, igen. – olvadt el anyukám gyönyörűségében.
Végre már tudta:
Jön a felmentő sereg, nem ő lesz az egyedüli lány a családban!

Ennek számos előnye van, például:

• Nem lesz mindig lepisilve a wc ülőke.
• Nem lesz ciki a rózsaszín ruhadarab a lakásban.
• És végre előkerülhet a féltve őrzött babagyűjtemény is. – Jah, az nem is volt! 🙂

Nagymamám nagyüzemben kezdte venni a babaruhákat. Persze rózsaszínben!
– Nem akarom elvenni az örömötöket, csak nem bírtam otthagyni. Ugye milyen édi-bédi?
– Igen.
– Aha
– És elkezdtem kötögetni, csak egyetlen kis takarókát. Ugye milyen ari? De nem baj?
– Á, nem… nagyon ari… 🙂
– Nem, nem.

Anyukám sokszor simizte a hasát, amit éreztem is! Ő is érezte, ahogy én rugdostam és bokszoltam bent.
Aztán idővel jól összeszoktunk, már tudta, hogy szeretem a mangós joghurtot és a csirkecombot.

Szóval így telt az első pár hónap. Mire akkora lettem, mint egy narancs, izegtem, mozogtam, és odakint már nagyon vártak. Majdnem mindenki! Aztán egy szép napon zötykölődtünk a kocsiban, amikor a tesóm, Tomi megszólalt:
– Anyu, van egy hírem, aminek örülni fogsz.
– Igen? És mi az?
– Most már akarom, hogy legyen kistesóm!
Onnantól fogva minden rendben volt, egészen a költözésig…

De ez már egy másik történet…