Lili és az Elefánt

Lili és az Elefánt dalszöveg, mese szöveg

Lili korán reggel ébredt. Elővette a tisztet, a tojást, az élesztőt, meg a sajtot. Leveles tésztát gyúrt, kiszaggatta és a tetejét alaposan megszórta sajttal.
– Kész!
A kis pogácsákat forró sütőbe tette. Annyira meleg lett a konyhában, hogy ki kellett nyitnia az ablakot, és a szél messzire fújta a finom pogácsa illatot.

Lili kiszedte a sütőből a pogácsákat, és elkezdte rágcsálni őket amikor:
– Bimm-bamm. – megszólalt a csengő.
– Hmmm, ki lehet az ilyen korán? Meg 8 óra sincsen.
– Áááuuu! – megdermedt az ijedtségtől. Egy óriási szürke láb állt előtte.
– Ööö…
– Szia, tőled jön ez a fincsi sajtos pogácsa illat?
– I-i-igen.
A nagy szürke láb lehajolt, és az ormányával megsimogatta Lili kezét:
– Imádom a sajtos pogácsát! Kérhetek egy darabkát?
– Hihi, te egy elefánt vagy!
– ÖÖÖÖ hát igen, és nagyon éhes.
– Jól van, gyere be.
Az Elefánt betrappolt a konyhába.
– Bocsi! Nem direkt volt. – verte le a porcelán készletet.
– Á semmi baj, csak a kínaiból vannak…
– Tessék itt a pogácsa,
– Hmmm nyammm….

– Köszönöm, még sosem ettem ennyire finomat. Hmmm sajtos!
– Jól van Elefánt. De, tényleg, te hogy keveredtél ide?
– Tudod, nekem jó hosszú az orrom, és nagyon messziről megérzem az illatokat. Reggel arra ébredtem, hogy korog a gyomrom, és az orrom kivezetett a karám kapuig. Látom, hogy valaki nyitva hagyta az ajtót. Mit tehettem mást, jöttem az orrom után egészen az ajtódig.
– Semmi gond, visszamegyünk majd oda ahonnan jött… de honnan is jöttél tulajdonképpen?
– Uh, csak arra emlékszem, hogy ott volt velem anyukám meg apukám, és néha kimentünk Zebuhoz is, mert ő az én bácsikám és mindig ad nekem egy kis nasit is.
– Zebu? Ő olyan, mint egy ló?
– Hasonló, csak nem olyan a színe.
– Fehér alapon fekete csíkok vannak rajta?
– Neeeem, dehogyis! Fekete alapon fehér csíkok!
– Akkor megvan. Ahonnan jöttél, az az állatkert!
– Igen!! Öh, milyen kert?
– Hát állatkert! Ott laknak azok az állatok, amelyekből már kevés van a földön, vagy nagyon messze élnek.
– Hmmm, akkor lehet hogy már belőlem is kevés van?
– Persze, de te szerencsére itt vagy velem. Ne aggódj hazaviszlek!
– Juhu, akkor indulás! Na, induljunk is… uuuu, neee, kint már nagyon sötét van. Én félek a sötéttől, anyukám ilyenkor már mindig bent van velem és mesél nekem.
– Jól van, akkor addig elbújtatlak a szobámban.
– OK, de van egy kis bibi. Éhes vagyok…
– Éhes? Hiszen most etted meg az összes pogácsát!
– Jó, de olyan picikek voltak, nem való nekem ez a fine dining!
– Rendben, akkor gyere, menjünk fel a szobámba.
– Vao, milyen szép szoba, és hol fogok én aludni?
– Hát itt a földön, itt van elég hely! Csak kéne találnom egy jó nagy plédet, amivel betakarlak, hogy ha anyukám hazajön, meg ne lássa, hogy egy elefánt van a szobámban.
– Miért ne?
– Azt hiszem, ha meglátna rögtön elájulna!
Lili leterítette a takarót a földre, utána készített egy kis vacsorát még az Elefantnak, 10 kiló répából.
– Tessék itt a vacsi!
– Megjöttem!
– Úristen, ez az anyukám! Gyorsan bújj a taki alá, siess.
– Na milyen napod volt Lilusom?
– Hú köszi anyu jó… De most kicsit – Áááááhhh – álmos vagyok. Jó éjszakát!
– Szép álmokat, csak még kiviszem ezt a tál…. leves zöldséget. Te mióta szereted így a répát? Főleg ennyit?
– Oo, hát Tudod olvastam, hogy ha sok répát eszek, gyorsan megtanulok fütyülni.
– De hisz már tudsz fülyülni!
– Hát azért nem annyira jól.
– Majd holnap rendet rakok a szobában is..
– Na, köszi anyu szia!

– Íííí, ez merész volt.
– Mármint mi?
– Hát nem minden nap rejtegetek elefántot a szobámban.
– Ráadásul majdnem rálépett a lábamra. – panaszkodott az elefánt.
– Na attól mondjuk nem sok bajod lett volna! Na gyorsan edd meg a vacsidat, aztán aludjunk, mert holnap korán kell indulunk az állatkertbe.
– Rendben.
Lili és az elefánt gyorsan elaludtak. Másnap már pirkadatkor elindultak, nehogy bárki felismerje az elefántot.
– Nézd mama egy elefánt!
– Miket beszélsz Pistike!
– De…

– Na, itt is vagyunk
– Most már csak be kéne jutnunk valahogy
– Jó de hogy?
– Próbálj meg megkapaszkodni a kerítés tetején én meg majd alulról nyomlak.
– Aaaaa!
– Óóóóó! Ez nem megy, túl nagy a feneked!
– Mi?
– Jaj nem úgy értettem, tudod… Valami mást kell kitalálnunk.
– Hmmmm, hát ott van például a hátsó kapu, csak kell a kulcsa.
– Azaz! És hol van a kulcs?
– Annál a bácsinal ott.
– Várj meg itt! – mondta az elefánt és az ormányával csendben elcsente a kulcsot.
– Ügyi voltál! Hihi! Ohh, és vajon melyik kulcs nyitja?
– Talán ez?
– Nem.
– Akkor ez?
– Nem.
– Akkor biztosan ez lesz az!
Végre kinyitottak a kaput, és csendben belopództak.
– Jé, egy majom!
– Á, nem valami jó fej, mindenkit csak majmol.

– Odanézz, az ott meg egy lajhár! Ő a kedvenc állatom.
– Igen? Azt hittem én vagyok.
– Zebúúúúúú!
– Hát hová tűntél, már halálra aggódtuk magunkat miattad.
– Jajj igen, én is féltem, reszkettem, öööö…
– Eltévedtél az állatkertben.
– …úgy eltévedtem!
– Jah, az más. Akkor gyere, bekísérlek…
Lili azóta minden héten meglátogatja őt a kifutónál hátizsákjában egy tepsi fincsi sajtos pogival.