A Macska és a Medve

A Macska és a Medve dalszöveg, mese szöveg

Egyszer volt, hol nem volt, még a hetedhét országon is túl, élt egyszer egy medve. Ez a Medve összetalálkozott egy macskával. Ezzel a macskával olyan jó barátok lettek, hogy egyszercsak azt mert mondani neki.
– Hé, há hallod-e te macska! Mit szólnál hozzá ha mi jól összeállnánk, és építenénk egy házat, csak mi ketten?
A macskának tetszett az ötlet, fel is építettek egy szép házat. Jól eléldegéltek kettecskén, sokat beszélgettek, nem unatkoztak. Amikor viszont beállt az ősz, és hidegebb lett, a medve megkérdezte:
– Te, macska, há figyusszá má ide, nemsoká tél lesz, akkor aztán olyan hideg lesz hogy még a sejhajunk is be fog fagyni!
– Igazad van medve, menjünk is gyorsan a bótba bevásárolni!
– Jó!
El is mentek, be a boltba, vettek egy jó nagy bödönt, azzal aztán bementek az erdőbe, telerakták mézzel, aztán megint elmentek a boltba, megint vettek egy bödönt, azzal megint bementek az erdőbe és azt meg telerakták zsírral, és felrakták azokat a padlásukra.
– Na, így mán aztán gyó lesz! – mondta a medve.
Aztán eljött a tél is, hideg volt, hó is esett.
– Jól van édes macskám, itt az idő, hogy téli álmot hunyjak. Hoh-pityipű…
– Rendben.
A macska is próbált aludni, de ő nem tudott. Próbálta jobbról, próbálta balról, függesztve, lapítva de nem.
– Jajj, hát ez nem lehet igaz, én nem tudok aludni, mi vagyok én egy medve?!
– Hoh -pityipú…
– Na jó, ha nem vagyok medve. akkor nem is alszom. Éhes vagyok!
Elindult a padlás felé, de a medve rögtön szólt neki.
– Brrr, te macska látlak, hová mész?
– Jaj képzeld itt volt egy egérke, azt mondta, született neki egy kisbabája és meghívott a keresztelőjére. Én leszek a keresztapja!
– Jól van akkor menjél! – hagyta rá a medve.
A macska kilopódzott, fel is ment a padlásra, megette a zsírnak a negyedrészét, a méznek is a negyedrészét, aztán lement.
– Hazajöttél a keresztelőből? – kérdezi a medve
– Haza.
– Aztán mi lett a neve annak a kisbabának?
– Öööö…mm… Negyedecske!
– Negyedecske? Hát én még ilyen fura nevet sose hallottam.
– Pedig az. Na szép álmokat medvém!
Teltek múltak a napok, és láss csodát, a macska újra éhes lett. Elindult a padlás felé, de a medve rögtön észrevette.
– Hová mész te macska? – kérdezte
– Jaj, hát képzeld, megint itt volt egy egérke, és azt mondta, született neki egy kisbabája és meghívott a keresztelőjére. És én leszek a keresztapja!
– Mi? Má megint ?
– Há, nézz oda neki.
– Jól van akkor menj.
Elment a macska, megette a felét a zsírnak és a méznek is, utána pedig visszasurrant, de a medve megint megtalálta.
– Már haza is jöttél a keresztelőből?
– Haza hát!
– Na és hogy hívják azt a kisbabát?
– Öööö… Felecske!
– Hmmm, Negyedecske, Felecske, miféle fura nevek ezek. Hoo-pityipű!
Na megint eltelt néhány nap, és a macska újra éhes lett. Míg a medve aludt, ki akart lopózni az ajtón, de a medve csak felébredt.
– Hova hova te macska? csak nem egy újabb kisbaba?
– De, hát honnan tudod medvém. Épp most szóltak, hogy menjek a keresztelőre mert..
– Tudom, tudom, te leszel a keresztapa!
– Úgy ja.
– Hó-pityipű!
A macska rohant fel a padlásra és mind megette a zsírt meg a mézet. Jött vissza, a medve rögtön kérdezte is.
– Na, meg is kereszteltétek?
– Meg hát!
– És mi lészen a neve annak a kisbabának-e?
– Hmmm.. Semmisincs! Igen!
– Semmisincs?! Felecske? Negyedecske? Milyen nevek ezek? Hó-pityipű…
Egyszer csak tavasz lett, a medve jól kipihente magát, de annyira lesoványodott, hogy már jobban hasonlított egy hiúzra mint medvére.
– Nézd má te macska, há hogy nézek-e ki? Na nem baj, még szerencse hogy eltettünk egy bödön mézet meg zsírt, abból aztán jól meglakok! Eridj a padlásra te szőrmók, és hozzad le a bödönöket!
– Jaj, ne mondd már medvém, hát látod, hogy le vagyok én is, nem bírom el azokat a bödönöket!
– Jó, akkor lehozom!
Felment a medve a padlásra, nézi a bödönöket, hát azok üresen tátongtak.
– Mi? Hogy lehet ez? Te rusnya macska, megetted, tényleg megetted a zsírt? Meg a mézet is míg én aludtam? Semmisincs, Felecske, Negyedecske mi?! Kinyúvasztalak!
– Jaj, dehogy nem, nem, nem! Bebizonyítom neked hogy nem én voltam. Figyu, feküdjünk ki a napra, és akinek a szőrén kijön a zsír meg a méz, az ette meg.
– Jó!
Ki is feküdtek a napra, de a medve ott is elaludt. A macska felment a padlásra, kikotorta a maradék zsírokat meg mézeket, és bekente vele a medve bundáját. Egyszer csak felébredt a medve, azt nézi tiszta kulimász a szőre.
– Hö? Hát tényleg én ettem volna meg? – csodálkozott.
A macska jót nevetett, és elfutott az erdőbe, hogy keressen magának még egy falánk medvét. A medve pedig, hát, egy életre megtanulta, hogy macskával nem éri meg barátkozni.