Lili és a Medve

Lili és a Medve dalszöveg, mese szöveg

Egyszer élt réges-régen, erdő szélén, vad vidéken egy öregember és a felesége, akinek volt egy kis unokája, Lili. Egy nap Lili és a barátai elhatározták, hogy elmennek az erdőbe szamócát szedni.
– Nagymami, Nagypapi, engedjetek el az erdőbe!
– Elmehetsz Lilikém, csak maradjatok egymás közelében.
– Nehogy eltévedj a nagy erdőben!
– Jól van, megígérem!
El is mentek az erdőbe és szedegetni kezdték a szamócát. Lili bokorról-bokorra, tisztásról-tisztásra sétált, és mire megtelt a kosara észrevette, hogy eltévedt.
– Hahóóó! Hol vagytok?
– Hall engem valaki?
De a barátai már messze jártak, nem hallották és nem is feleltek. Lili kódorgott jobbra, ment balra, bokrok között, domboldalba, míg egy kis kunyhót talált az erdő mélyén. Bekopogott, hátha valaki útbaigazítja, de senki sem felelt, ezért csak benyitott, és az ablak mellett megpihent egy padon.

“Kedves kunyhó, jó hogy betértem.
De nem értem ki lakhat ily messzi vidéken.”

A kunyhóban lakott az óriási Medve, aki hazaérkezve mormogva elkezdte:
“Hó. te lány, aki ide egyszer betér, az marad is, mint lyukban a kisegér.
Főzől majd rám reggel, délben este. és szolgálsz engem, a kívánságom lesve!”

Lili sokáig búslakodott, de nem tehetett mást, maradnia kellett. A Medve minden nap elment az erdőbe, és indulás előtt Lili lelkére kötötte:
– Nélkülem nem mehetsz ki a házból, vagy ha megteszed, elkaplak, és megeszlek!
Így Lili egész nap csak azon gondolkodott, hogyan szökhetne meg. Körös-körül sűrű erdő, nincs kit megkérdezni, merre kellene menni. Teltek a napok, múltak a hetek, és egy szép nap Lilinek az ötlete is megérett.
– Kedves Medve, hadd menjek egy napra vissza a falumba, enni vinnék a Nagymaminak és Nagypapimnak!
– Szó sem lehet róla, eltévednél az erdőben! De egye fene, pakold a nagy kosárba, elviszem a nagymamádnak és nagypapádnak.
Lili pont ezt a választ várta, sütit sütött, bepakolta az óriás kosárba.
– Kész a kosár, elbírod majd Medve?
– Én ne bírnám, nézz a bicepszemre!
– Csak annyit kérek, hogy ne nyisd ki a kosarat útközben, mert akkor kihűlnek a sütik, és bele ne torkoskodj, mert nem neked készült.
– Jól van!
– Felmászok a nagy tölgyfára, onnan foglak nézni, hogy bele ne egyél.
– Na most már elég! – mondta a medve, és még kinézett az ajtón, hogy nem esik-e az eső.
Közben Lili beugrott a kosárba és befedte magát a sütikkel. A medve visszajött és felkapta a kosarat.
– Ez a lány, már biztos a fa tetején leselkedik…. Brumm.
Elindult és ment a Medve, bokrok között, hegymenetben, le a lejtőn, át a tisztáson, eljött az idő, hogy megálljon:

“Izmom fáradt, karom gyenge, meghalok, ha nem pihenek le.
És ha már így megállok, egy icipici sütikét is bevágok.”
brummogta, és nyitotta volna a kosárkát, amikor…

“Látlak, látlak torkos Medve, rönkön ülsz, nem menetelve.
A kosárban a sütit kíméld meg, A nagyiméknak viszed, megígérted!” – szólt ki a kosárból Lili, de olyan hangon, mintha messziről kiabálna.

– Áhh, milyen éles szeme van ennek a lánynak, ilyen messziről is lát.
Mit tehetett mást, ment tovább a Medve, újabb hegyre, völgybe de megint megelegelte:

“Csontom sajog, lábam remeg, meghalok, ha nem pihenek,
És ha már így megállok, egy fincsi sütit megzabálok.”

“Látlak megint falánk Medve, ülve és nem menetelve.
A kosárban a sütit kíméld meg, A nagyiméknak viszed, megígérted!”

– De, de tényleg… – mormogta a medve – Ez az okos lány a fán oly magasra mászott, hogy nem csak lát, hall is mindent, amit csinálok.
Mormogva, de tovább indult, ment dombháton és ösvényen, míg már majd összeesett a fáradtságtól:

“Talpam izzik, térdem remeg, most már tényleg megpihenek.
És ha már így megállok, egy sütikét is nyamm nyamm – elrágcsálok.”

“Látlak lazsálsz megint Medve, ülve és nem menetelve.
A kosárban a sütit kíméld meg, A nagyiméknak viszed, megígérted!”
Ummm.

Még gyorsabban ment a medve egészen a faluban a kis házig, ahol Lili lakott még mielőtt az erdőben elkavarodott.
– “Kopp kopp, nyisd ki az ajtót! Lili küldött velem harapnivalót!” – nyögött a fáradtan medve.
Bummm!
Ahogy az ajtó kicsapódott, a Medvét pont fejbe találta, és ájultan zuhant a földre.
– Lili!
– Kis unokám, hát meglettél!
– Nagymami, Nagypapi!
A Medve épp feltápászkodott, és támadóra fogta volna, amikor az öregek megölelték.
– Köszönjük, hogy visszahoztad a mi kis Lilinket!
– Már azt hittük, végleg elveszett az erdőben.
(A Medve meg sem tudott szólalni.)
– Tessék, te torkos, most már megkóstolhatod! – kenyerezte le a medvét Lili.
A nagy böszme medve befalta az összes fincsi sütikét, és azóta mindenkinek segít, aki szamóca szedés közben eltéved abban az óriási erdőben.