Piroska és a Farkas

Piroska és a Farkas dalszöveg, mese szöveg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranyos, kedves kislány, mindenki szerette, aki csak ismerte, de legjobban mégis a nagymamája. Azt se tudta mi jót adjon neki, mivel keresse kis unokája kedvét. Egyszer egy szép, piros bársonykabátot vett neki ajándékba, ami úgy tetszett a kislánynak, hogy mindig csak ezt hordta. El is nevezték róla Piroskának.

Piroskáék a faluban laktak, nagymama pedig bent az erdőben, egy takaros kis házikóban.

Egy szép napon azt mondta Piroskának az anyukája:
– Gyere kislányom! Itt van ez a friss kalács és egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Gyönge is, beteg is szegény, jól fog esni neki ez a néhány falat. Aztán ne térj ám le az útról, nehogy bajod essék!”
– Bízd csak rám édesanyám, minden rendben lesz!
Karjára vette a kosárkát, és útnak indult. Kisétált a faluból, átvágott a mezőn, és beért a nagy rengeteg erdőbe. Amint ment, mendegélt, hát egyszer csak szembe jött vele a farkas.
– Szervusz Piroska!
– Szia, kedves farkas!
– Hova igyekszel ilyen korán, kedves Piroska?
– A nagymamámhoz.
– Aztán mit viszel a kosaradban?
– Kalácsot, és egy kis bort. Reggel sütöttük, szegény nagymama nagyon gyönge, jót fog tenni neki, egy kicsit erőre kap majd tőle.
– És hol lakik a nagymamád, Piroska?
– Itt az erdőben, a három nagy tölgyfa alatt áll a háza, mogyorósövény van körülötte, biztos te is ismered..
– Persze, ismerem a házát, úgy negyed óra járásra van innen. Elkísérlek, nehogy valami bajod legyen az úton, ebben a sötét erdőben.

Egy darabig együtt mentek az úton, aztán a farkas így szólt:
– Piroska, észre sem veszed, mennyi szép virág virít körülöttünk! Úgy mész itt mellettem, mintha az iskolába mennél. Én bizony a helyedben szednék egy szép csokrot a nagymamámnak!
Piroska szétnézett, és valóban a lombok között átbújó napsugarak tarka virágmezőkön táncoltak, és úgy csicseregtek a madarak, hogy öröm volt hallgatni.
– Igazad van farkas… Hogy fog örülni a nagymama, ha viszek neki egy szép csokor virágot! Még úgyis korán van, időben oda fogok érni így is…

Így aztán letért az útról, bement a fák közé, és elkezdte szedni a sok tarka virágot. Egyre mélyebbre és mélyebbre került a sűrű erdőben.

A farkas megvárta, míg Piroska éppen eltűnt a fák között, aztán rohant egyenesen a nagymama házához, és bekopogott.
– Ki az?
– Én vagyok, Piroska. Nyisd ki az ajtót, hoztam neked friss kalácsot, és finom bort!
– Jaj Piroskám, olyan gyönge vagyok, nem tudok felkelni, de csak nyomd meg a kilincset, nincs kulcsra zárva az ajtó.
A farkasnak nem kellett kétszer mondani, benyitott, egyenesen odalépett az ágyhoz, és se szó, se beszéd, bekapta a nagymamát.
– No ezzel megvolnánk, lássuk a következő fogást. Hahaha….

A széken volt nagymama ruhája, éppen úgy, ahogy előző este letette. A farkas felhúzta a szoknyát, belebújt a réklibe, fölvette a főkötőt és befeküdt az ágyba. Jól magára húzta a paplant, hogy minél kevesebb látszódjon belőle.

Piroska kezében már olyan nagy volt a csokor, hogy alig tudta megtartani.
– Jajj, de megfeledkeztem magamról a nagy virágszedésben. Sebaj, szaporázom a lépést, és gyorsan odaérek a nagyihoz.
Útnak eredt, és percek múlva ott állt a három tölgyfa alatt, a mogyorósövényes házikó ajtajában.
– Nagymama! Nagymama! Én vagyok itt, Piroska!
Nagyon elcsodálkozott, hogy az ajtót tárva-nyitva találta, de azt gondolta: “Szegény nagymama, biztosan nagyon várta, még az ajtót is nyitva hagyta, hogy meghallja, ha jön.”
Belépett a szobába, de valahogy odabent is olyan furcsa érzése volt… Hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott:
– Jó reggelt, nagymama!
De nem felelt senki. Ott feküdt a nagymama, a főkötője mélyen az arcába húzva, és olyan furcsán nézett ki.
– Jaj, nagymama, milyen nagy a füled!
– Hogy jobban halljalak!
– Ó, nagymama, és milyen nagy a szemed!
– Hogy jobban lássalak!
– Ej, nagymama, milyen nagy a kezed!
– Hogy jobban megfoghassalak!
– Hű, nagymama, milyen szörnyű nagy a szád!
– Hogy jobban bekaphassalak!
Kiugrott az ágyból, és bekapta szegény kis Piroskát. Aztán, mint aki a dolgát jól végezte, visszabújt az ágyba és mély álomba merült. Alvás közben olyan hangosan horkolt, hogy csak úgy rezegtek tőle a kis ház ablakai.

A vadásznak éppen arra vitt az útja, és amint meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva kérdezte magától:
– Ejnye, de horkol ez az öregasszony… Csak nincs valami baja? Már csak megnézem!
Bement a szobába, és amikor az ágyhoz lépett, hát látja, hogy ott fekszik a farkas nagymama ruhában!
– Megvagy te, vén gonosztevő! Mennyit kerestelek, de most aztán nem menekülsz!

Vette a puskáját, és már éppen meghúzta volna a ravaszt, de akkor eszébe jutott, hátha a gonosz farkas megette a nagymamát, és talán még meg lehetne menteni. Nem lőtt hát, hanem elővette az ollót a fiókból, és fürgén fölvágta az alvó farkas hasát. Alig vágott bele, máris megpillantotta a piros sapkát, és sorra kiszabadította Piroskát meg a nagymamát is.
– Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a farkas gyomrában!

Piroska gyorsan köveket hordott, a vadász megtömte velük a farkas hasát, aztán szépen összevarrta a bőrét, és mind elbújtak a szobában. Nem sok idő telt bele, és a gonosz ordas fölébredt.
– Jaj, micsoda hasfájás ez! Hát persze, jól belaktam de nem ittam eleget!
A közeli patakhoz indult, hogy szomját oltsa. De ahogy a patak fölé hajolt, hogy igyon, a kövek súlyától megbillent és egy szempillantás alatt elmerült a vízben.
– Mondtam, hogy nem menekülsz, te vén gonosztevő!
A nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, és új erőre kapott tőle. Piroska pedig megfogadta, hogy soha többet nem tér le a járt útról.