Iratkozz fel Youtube csatornánkra!
Szóval miután Tomi elfogadta, hogy jövök, már javában folytak az előkészületek. Költöztünk, nem is akárhová!
Lilimese – A költözés dalszöveg, mese szöveg
augusztus 31, 2018Szóval miután Tomi elfogadta, hogy jövök, már javában folytak az előkészületek: költöztünk! Nem is akárhova, mert a nyüzsgő, zajos és büdös fővárosból egy Balaton közeli kis faluba.
Az úgy volt ugyanis, hogy Anyukámék már vagy 10 éve szerettek volna egy kis vidéki házat a Balcsi mellett, de sokáig úgy tűnt ez lehetetlen.
– Jó viszonyban vagyunk a szomszédokkal!
– Á, nincs semmi szerkezeti probléma.
Aztán egyszer nyaraláskor az egyik utcában Anyukám felkiáltott:
– Ez az!
Kiderült, hogy ez volt a legjobb ház, amit valaha találtunk.
– Nézd Anyuci, csiga!Egyébként a ház régen egy János bácsié volt, (János bácsi a csatában) de ő pár éve elköltözött valami messzi Mennyországba, így szerencsére meg tudtuk venni a rokonaitól.
Aztán persze jöttek az elmaradhatatlan kérdések:
– És Tomi majd vidékre fog járni iskolába?
– Nem fogtok ott unatkozni?
– Miért unatkoznánk? Amúgy meg Tomi úgyis imádja a Balatont.
– Jaájj, dobd! Ááááá, igen!
Szóval nehezen, de végül leköltöztünk!Elsőre furcsa volt vidéken. Sok mindent meg kellett tapasztalnunk. Például, hogy itt nincsenek boltok, viszont cserébe minden reggel jön a péksütis kocsi, és hoz Tominak kakaós csigát és lekis tekercset. Míg nem laktunk itt, fát is szinte csak karácsonykor láttunk, itt meg aztán volt zöld rendesen, amit szerencsére a tehenek is szerettek – így nem kellett kaszálni.
Vagy ha felújításnál nem volt tető a házon, a kinti 35 foknál bent pontosan 55 lett, ha pedig esett az eső, az biza bent is esett.Mondjuk Apukám örült a sok fának, mert így végre egy igazi láncfűrésszel szuper férfiasan fát vághatott, anyukám pedig írtó büszke volt rá!
Tomi azért kicsit félt, mi lesz, ha én majd megszületek, és nem ő lesz a legkisebb a családban.
– Most nem azért kérdem, de hol fog aludni a kistesóm?
– Hát a mi szobánkban!
– Ja tényleg. – és ettől meg is nyugodott.Anyukám sokat fantáziálgatott rólam, vajon milyen is leszek, ha megszületek.
Talán nagy barna hajú mint anyukám volt kisbaba korában?
Esetleg kúpfejű mint az apukám?
Netán kék szemű mint mindketten? A kék szemű szülőknek 99% az esélyük rá, hogy kék szemű gyerekük születik. Ezt egy videóban hallottam… – tudjátok, anyukám sokat Youtube-ozik.Attól viszont nagyon rettegett, nehogy rosszul feküdjek a hasában:
Ugyanis, mint megtudtam, 3 féle fekvés van:
A fejvégű, ez OK!
Van a farfekvés, ez már annyira nem OK!?
És van a harántfekvés, ami anyukám szerint, már egyáltalán nem OK, mert akkor jön valami császár, vagy mi a szösz, és akkor fel kell vágni anyukám hasát, amitől ő nagyon fél.
De én tudom, hogy nem kell félnie, mert a végén úgyis jó helyen leszek. Becsszóra!Szóval így kezdtünk új életet itt vidéken. Mármint, hogy ők ott kint, én meg itt bent, és vártam hogy elteljen az a két hosszú hónap… na de ez már egy másik történet.