Az aranyhajú lány - Rapunzel mese - KerekMese
KerekMese YouTube Csatorna KerekMese YouTube Csatorna KerekMese YouTube Csatorna KerekMese a Twitter-en


Az aranyhajú lány – Rapunzel mese

Iratkozz fel Youtube csatornánkra!

Élt egyszer egy fiatal pár, akik nagyon várták kislányuk születését. A kismama megkívánta a szomszédban zöldellő salátákat, de ott egy gonosz boszorkány élt, aki hatalmas árat kért a finomságért.
A Rapunzel, Aranyhajú lány és Galambegy néven is ismert meséből megtudhatod, mi lett a kicsi sorsa!

  •  
  •  
  •  
  •  

Az aranyhajú lány – Rapunzel mese dalszöveg

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiatal pár. Még nem volt gyerekük, de nagyon szerettek volna egy kislányt. Nem telt bele sok idő és a feleség kisbabát várt.
Egy nap épp a teraszon üldögélt és nézelődött, mikor meglátott egy gyönyörű salátáskertet a szomszéd földjén. Attól fogva semmi másra nem tudott gondolni, csak a friss, zöld galambbegy salátára.
– Ó kedvesem, úgy ennék azokból a friss, zöld salátalevelekből!
– Nem volt többé étvágya, és csont soványra fogyott, mígnem a férje elkezdett aggódni érte.
– Kedvesem, ne búsulj! Hozok neked abból a gyönyörű salátából!
– Dehát tudod, hogy az mennyire veszélyes!
Ugyanis a szomszéd házban egy gonosz boszorka élt, és a kertet vastag fal vette körül, amit senki sem mert átmászni.
A férfi összeszedte minden bátorságát és felmászott a vastag falra, be a kert hátsó részébe és letépett néhány salátalevelet. A feleség boldogan megette a salátát, és jobban is lett tőle. De sajnos nem sokáig tartott az öröme, mert másnap újra éhes lett.
Akkor a férje megint felmászott a vastag falra és épp mikor odaért a salátákhoz, a boszorkány már mérgesen várta.
– Te csirkefogó! Hogy képzeled, hogy csak így betörsz a kertembe és ellopod az én drága salátáimat!
– Ó, ne haragudjon! De ha a feleségem nem eszik ebből a salátából, megint rosszul lesz, és nem tudja majd megszülni a gyermekünket. Kérem, Bocsásson meg!
– Megbocsátani? Hrrrmmm… Jól van, akkor vidd a salátát, amennyit csak akarsz, de amint megszületik a gyermek, nekem adjátok. Vagy különben: Véres kelés, róka nyála, nem jön élve a világra! Hahahah!
Nem volt mit tenni, a férjnek el kellett fogadnia az ajánlatot.

Néhány hónap múlva megszületett a baba. A boszorkány azonnal megjelent és elvitte a gyermeket. Galambbegynek nevezte el a kicsit, a salátáról, amelyért az édesanyja úgy áhitozott.

Mire Galambbegy betöltötte a 16-ot, gyönyörű fiatal lány lett belőle. A boszorkány az erdő közepére vitte őt egy magas toronyba, aminek nem volt lépcsője, vagy létrája, csak egyetlen kis ablak volt a legtetején.

A boszorkány sohasem vágta le a lány gyönyörű, szőke haját. Amikor eljött meglátogatni, csak felszólt neki:
– Galabbegy! Az anyád van itt. Ereszd le azt a szép aranyszőke hajad, had másszak fel hozzád!
Galabbegy leeresztette a hosszú, szőke haját a kis ablakon, és a boszorkány felmászhatott rajta a torony tetejére. Így ment ez hosszú éveken át.

Egy szép nap egy herceg jött az erdőbe vadászni.
– Milyen gyönyörű ének? – gondolta, és a hang irányába lovagolt.
Ahogy odaért a toronyhoz, körbenézett, de sehol sem talált egy foknyi lépcsőt, vagy létrát sem, amin feljuthatott volna.

A hang annyira elbűvölte, hogy minden egyes nap eljött a toronyhoz, de nem tudta kitalálni, hogyan juthatna fel a magasba. Egyik este, amikor éppen a torony felé tartott, észrevette, hogy a boszorkány a torony tövében áll.
– Galabbegy! Az anyád van itt. Ereszd le azt a szép aranyszőke hajad, had másszak fel hozzád!
A lány leeresztette a hosszú, szőke haját, és a boszorkány felmászhatott rajta a torony tetejére. Másnap, pirkadatkor a herceg már ott volt a toronynál, és rekedt hangon felkiabált:
– Galabbegy! Az anyád van itt. Ereszd le azt a szép aranyszőke hajad, had másszak fel hozzád!
A lány leeresztette a haját, és a herceg felmászhatott.
Először Galabbegy megijedt. Még soha nem látott mást életében, csak a boszorkányt.
– Te nem az anyám vagy! Miért jöttél ide?
– Nem kell félned tőlem! Csak hallottalak énekelni, és úgy elvarázsolt a hangod.
A lánynak tetszett, amit a herceg mondott, és többé már nem félt tőle.

A herceg minden nap meglátogatta a lányt, a boszorkány pedig nem vett észre semmit.
Végül egy nap, a herceg megkérte Galambbegy kezét:
– Galambom, hozzám jössz feleségül?
– Hát persze, Édi-hercegem! De hogy megyek le a toronyból?
– Hát van egy ötletem!
A herceg minden nap hozott neki egy kendőt, Galabbegy összekötötte ezeket, hogy egy hosszú hágcsót készítsen, amin majd lemászhat.
De egy nap, mikor a boszorkány fésülgette Galambbegy haját, a lány elszólta magát:
– Kérlek, finomabban, a herceg nem húzza ennyire a hajam.. Upsz.
– Milyen herceg?!
– Őööö…
– Milyen herceg?!
A boszorkány irgalmatlan dühös lett és egy nyisszantással levágta a lány gyönyörű, hosszú, aranyszőke haját.
– Óhhh…
– Hogy árulhattál el engem te némber?! Ezt megemlegeted: Kígyóméreg, lótüdő, nem lesz már több szerető, Féregsár és halszemek, egy életre száműzlek! Háháháhá!
Galabbegy egy szempillantás alatt egy kietlen, kopár sivatagban találta magát, ahol csak egyetlen kutacska volt, amíg a szem ellát.

Ezen az éjszakán a boszorkány a toronyban maradt, és várt. Nemsokára megérkezett a herceg:
– Galambom! Én vagyok az, a herceged. Ereszd le azt a szép aranyszőke hajad, had másszak fel hozzád!
A boszorkány leeresztette a levágott hosszú, szőke hajfonatot, és a herceg felmászott a toronyba. De ahogy felért, Galabbegy helyett a boszorkányt látta meg. A banya ráförmedt, és a herceg a mélybe zuhant.
– Wááá!
– Háháháhá.
A bokroknak hála a herceg életben maradt, de a kiálló tüskék kiszúrták a szemét, elvesztette szeme világát.
A megvakult herceg járta az erdőt, kereste, egyre csak kereste Galabbegyet. Ment, rendületlenül ment, heteken, hónapokon át, míg egyszer csak elérte a sivatagot, ahol Galabbegy éldegélt. A kies homoktengerben meghallotta a gyönyörű éneket, amely egykor annyira elvarázsolta.
– Oh, Ez csak Galabbegy hangja lehet!
Egyenesen a hang irányába sietett, és közben a lányt szólítgatta:
– Galambom, Galambom!
Galabbegy is megismerte a herceg hangját:
– Hercegem!
Rohant szerelme felé, és félúton egymás ölébe borultak. Galabbegy az ölelésben a hercegre pillantott, és örömében könnyezni kezdett. A könycseppek végigszaladtak arcán, a herceg szemére pottyantak, és hirtelen csoda történt: a herceg kinyitotta szemét, és újra látott.

Együtt mentek a herceg palotájába, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Vélemény, hozzászólás?

A kötelező mezők jelölése: *.


*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..