A három kismalac

A három kismalac dalszöveg, mese szöveg

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három kismalac.Röfi, Töfi és Döfi. Egy nap az anyukájuk így szólt hozzájuk:
– Malackáim immár felnőttetek, itt az idő, hogy saját házat építsetek.
El is indultak mindhárman, vígan dalolva járták a mezőt. De ahogy az erdő szélén sétálgattak a sötét rengetegben meghallotta éneküket egy gonosz ordas farkas:
– Jajj de finom falatok, ezekből jól belakok! Szundítok még egyet, de holnap malacot ebédelek. Hehehe…

Röfi, a legidősebb malac egyszer csak így szólt:
– Testvéreim, én itt már megállok, nádat szedek és házat formálok!
– Jól van Röfi bátyánk, jó munkát kívánunk, aztán ha van időd, vendégségbe várunk.
A többiek még el sem tűntek a láthatáron, Röfi már zsipp-zsuipp nádat szedett, és össze is tákolta a házát… aztán lefeküdt lustálkodni.

Ment tovább a két kis malacka, amikor Töfi megszólalt:
– Testvérem, én is már megállok, fát vágok és házat eszkábálok!
– Jól van Töfi bátyám, jó munkát neked is, aztán látogass meg, ha időd engedi.
A faház építés már nehezebb munka volt, Töfi kidöntötte a fát, fűrészelte, rakta a deszkát, el is fáradt rendesen, mire a faház kész lett.

Közben Döfi is ment, mendegélt, majd egy szép tisztáson megállt:
– Tovább már én sem megyek, téglát égetek, ha nehéz is lesz, erős házat építek!
A téglaház volt ám az igazi munka, a kis malac a téglát égette, cipelte, malterral szép kötésbe tette. Már alig-alig bírta szusszal, de csak rakta és még mindig rakta, amíg egy takaros ház nem kerekedett belőle. A nagy munka végeztével ő is lepihent…

A három kismalac még javában szundított, mikor az erdőben az ordas gyomra ismét hangosan korogni kezdett. Nem várt soká a farkas, az első kismalac, Röfi nádházához ment, és bekiáltott:
– Kismalac, engedj be, vagy én megyek be érted, lerombolom a házad és azonnal véged!
– Ordas farkas, fekete! Engem aztán nem kapsz be!
– Akkor is ebéd lesz belőled! – Azzal a farkas jó nagy levegőt vett, és egy szuszra elfújta a nád házikót, mintha fel sem építették volna…
De a malac fürgén kiugrott, és elszaladt a testvéréhez, hogy bekéredzkedjen.

A farkas éhen maradt, és kelletlenül tovább állt a második, fából készült házikóhoz, hogy ott is bekiabáljon:
– Hé, te malac, engedj be, vagy én megyek be érted, lerombolom a házad és azonnal véged!
– Ordas farkas, fekete! Engem aztán nem kapsz be!
– Akkor is ebéd lesz belőled! – Azzal a farkas jó nagy levegőt vett, és fújt, aztán még egy nagy levegőt, és második szuszra elfújta a fa házikót is. Csak pár deszka maradt a helyén…
De Röfi és Töfi még időben kiugrottak hátul, szaladtak Döfihez.

A farkas már azt se tudta, mit tegyen dühében, olyan éhes volt, hogy a fatörzset is majd megrágta, de azért csak elmenetelt az utolsó, téglaházhoz, hogy bekiabáljon:
– Maaaalaaaaac, engedj be, vagy én megyek be érted, lerombolom a házad és azonnal véged!
– Ordas farkas, fekete! Engem aztán nem kapsz be!
– Akkor is ebéd lesz belőled! – A farkas most is jó nagy levegőt vett, és fújt, aztán még egy nagy levegőt vett, és megint fújt, de hiába fújta és fújta, a téglaház meg sem mozdult.

– Rajtam aztán ki nem fogtok, okosabb vagyok a rókánál, ki is találtam, hogy lesztek falatok a vacsorámnál! Azzal a létrát a háznak támasztva felmászott a tetőre, és azon nyomban beugrott a kéménybe.
De hiába volt ám a nagy furfangja, mert a legkisebb malac tűzhelyén egy hatalmas üstben forrt a víz. Az ordas a kéményből egyenesen a forró vízbe csobbant, és óóóó még a fájdalmasnál is fájdalmasabban égette meg hátsóját.
– Ordas farkas, fekete, minket ugyan nem kapsz be!
A farkas hanyatt-homlok menekült ki a kéményből, el a háztól, vissza a sötét erdő mélyére, és soha többé nem fájt a foga malachúsra

Azóta, Röfi és Töfi is megépítették a saját kis téglaházikójukat és boldogan éltek míg meg nem haltak.