KerekMese YouTube Csatorna KerekMese YouTube Csatorna KerekMese a Twitter-en KerekMese YouTube Csatorna

A rút kiskacsa

Iratkozz fel Youtube csatornánkra!

A rút kiskacsa más volt, mint testvérei. Nem akart semmi rosszat, de mindig csak bántották az udvarban, ezért bánatában elszökött…

Írj kommentet Te is!

A kötelező mezők jelölése: *.


A rút kiskacsa dalszöveg, mese szöveg

Egyszer régen, réges-régen, egy faluszéli udvarház kertjében egy kacsa ült a fészkében, és türelmesen kotlott a tojásain. Addig-addig ült, míg végül felrepedtek a tojáshéjak, és egymás után bújtak elő a kiskacsák. Egyszer csak annyi pelyhes kiskacsa vette körül a kacsamamát, hogy alig tudta megszámolni őket….

– Jajj, drágaságaim! No lássuk csak, mindenki megvan? Egy, kettő, három… Ohh, hol a negyedik?! Hát ez a tojás még nem kelt ki! Hmmm…
Mit volt, mit tenni kacsamama visszaült a fészkébe, és türelmesen várta, csak várta, és várta, hogy kikeljen az utolsó tojás is, de semmi sem történt.
– Én a helyében feladnám! Ezeket az óriás tojásokat nagyon nehéz ám kikölteni. Csak az idejét vesztegeti!

Eltelt egy óra, aztán már kettő is, végtére csak megpattant a nagy tojás héja is.
– Ej-ha, de nagy kacsa vagy te, és milyen más a formád is., de sebaj! Na gyertek gyerekek, induljunk az úsztatóhoz!

A kacsamama letipegett kicsinyeivel a vizesárok partjára és sorra a vízbe terelte őket. A kiskacsákat nem is kellett nagyon biztatni, alig csobbantak a vízben, már föl is bukkantak, és csak úsztak a víz tetején. A rút kiskacsa is ott lubickolt közöttük.
– Héj te, neked milyen ronda szürkék a tollaid!
– Hehehe….

Aztán elindult velük a majorba, ahol az öreg kacsa és a többi szárnyas élt egy nagy udvarban:
– Maradjatok szépen mellettem. És legyetek nagyon udvariasak az öreg kacsához.
– Jaj, olyan szépek a fiókád! Csak ez az egy ilyen szerencsétlen formájú? A legjobb volna, ha újra kiköltenéd. Hahahah…
– Ugyan, hagyjátok már! Nem vétett az senkinek! – védte az anyukája.
De hiába védte, a szegény kiskacsát, mindenki csak csúfolta és bántotta…

– Túlságosan nagy!
– Túl szürke!
– Milyen csúnya hosszú a nyaka!
A rút kiskacsa azt se tudta, hová legyen bánatában, amiért olyan rút. Még aznap este elhatározta, hogy világgá megy, ezért nekifutott és átröppent a kerítésen, de alig, hogy földet ért a kismadarak ijedten rebbentek szét.
– Jaj, még ők is megijednek tőlem, olyan csúnya vagyok!
Szégyenében lesütött szemmel tipegett el a bozótosból a nádas felé, ahol vadkacsák tanyáztak. Meghúzódott egy nádcsomó mellett, és egész éjszaka pihent.
Reggel, a vadkacsák keltették:
– Hát te miféle szerzet vagy?
– Jó reggelt kívánok, én egy kiskacsa vagyok…
– Fertelmesen rút vagy kacsának, még házi kacsának is! Csak be ne házasodj a családunkba…
Szegény, rút kiskacsa csak csendben bújt továbbra is a nád között, és néha kortyolt egyet a láp vizéből…
– Figyelj, csúf pajtás! Állj be hozzánk, vadkacsának, vándorolni… Nem messze van egy másik nádas, ott csinos kis kacsa lányok vannak. Talán neked is szerencséd akad, ha mi már párt választottunk!
– Durr-durr!
– Úristen, mi történt!
A két vadkacsa befordult a vízbe, pirosra festve azt.

A szegény kiskacsa ijedten bújt még mélyebben a nád közé, de hirtelen egy irdatlan nagy kutya termett mellette…
Zihált, rémísztően ugatott, már-már elkapta, de aztán mégis otthagyta a kiskacsát.
– Ó, milyen szerencse! Olyan rút vagyok, hogy még a vadászkutya sem akar a fogai közé venni!
Meghúzódott, és várt másnap reggelig az elindulással…

A kiskacsa egyedül járta a vidéket, sok vízen úszkált, kedvére bukdácsolhatott, a többi állat nem szólt hozzá, mert olyan rút volt.
De a meleg nyarat borús ősz követte, és az egyik este gyönyörű, hosszú nyakú, fehér madarak repültek át a mocsár felett. Hattyúk voltak.
– Ó, de szép madarak… bárcsak velük repülhetnék!

Nemsokára lehullott az első hó, beköszöntött a tél. A kiskacsának folyton úsznia kellett, hogy ne fagyjon le körülötte a víz, de a lék, minden éjjel kisebb és kisebb lett. Végül elhagyta minden ereje, és belefagyott a jégbe.
Másnap reggel egy paraszt talált rá, feltörte körülötte a jeget, és hazavitte.
Bent a házban a melegtől feléledt a dermedt kiskacsa…

Nemsokára a jobban is lett, így a gyerekek játszani akartak vele, erre úgy megijedt, hogy csapkodva elmenekült. Közben feldöntött egy kanna tejet, ezért a paraszt felesége dühösen kergette a seprűvel körbe-körbe a házban. Még szerencse, hogy az ajtó nyitva volt, és a kiskacsa kimenekült a frissen esett hóba, aztán eltűnt a zord hóesésben….

Ó, a szegény kiskacsa olyan szomorú volt, visszatért a jeges mocsárhoz, és az egész telet ott töltötte. Hosszú volt a tél, ám egy reggel arany színű napsugár ébresztette a kiskacsát. Felborzolta tollait, és meghallotta a kakukk kiáltását:
– Itt a tavasz, végre megérkezett!

A kiskacsa kitárta szárnyát, és újult erővel úszott be a tó közepére.

Az orgonabokrok ágai illatozva hajladoztak a kristály tiszta tó vize fölé, és a nádak közül három gyönyörű hattyú siklott elő.
– Odaúszok hozzátok gyönyörű madarak, nem bánom, ha halálra vagdaltok, amiért oly csúf vagyok. Lassan a szép madarak felé úszott, lehajtotta fejét, és úgy várt.
De amikor meglátta tükörképét a vízen, nem hitt a szemének: hiszen nem egy rút kiskacsa nézett vele szembe, hanem egy csodaszép fehér hattyú.

– Gyere ide hozzánk! – kiáltotta a legfiatalabb hattyú. A kiskacsa odaúszott a többi hattyúhoz, ők pedig megcsodálták a szép fehér tollait és kecses nyakát.
– Te vagy a legszebb hattyú, akit valaha láttam – mondta a legidősebb hattyú.
A rút kiskacsa büszkén borzolta tollait, és végre megtudta, hogy hová is tartozik valójában…