Kacor király

Kacor király dalszöveg, mese szöveg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegényasszony, és annak egy macskája. Ez a macska olyan falánk volt, hogy minden tányérba beleütötte az orrát. Egy reggel még a tejeskancsóból is megitta az összes tejet.

Megelégelte a szegényasszony, fogta a seprűt, és azon nyomban elkergette a háztól a haszontalant. A macska nagy szomorúan elbujdosott, a falu végén a híd mellé ült, aminek a túloldalán egy róka lóbálta lompos vörös farkát. A macska, odaszaladt, és játszadozni kezdett a farkával.

A róka jól megijedt, még sosem látott macskát. A macska is megijedt ám, és fújtatva hátrált pár lépést, ő sem látott még rókát. Egyik sem tudta mit csináljon, de végtére a róka szólalt meg:
– Ugyan, ha meg nem sértem, megmondaná, hogy miféle teremtmény?
– Hát te nem ismersz engem? Én vagyok a Kacor király!
– Ejnye, nagyon restellem, de még nem hallottam hírét!
– Pedig bizony hallhattad volna. Minden állatot meg tudok regulázni, olyan nagy a hatalmam.

A róka megszeppent és nagy alázattal kérte a macskát, hogy legyen vendége vacsorára: ígért csirkehúst, récehúst és még lúdlábpecsenyét is. Már ebédidő volt, így a macska nem kérette magát…Elindultak a róka barlangjába.
A macska beleélte magát az uraságba, úgy viselkedett, mint a nagyurak: keveset beszélt, de sokat evett, aztán ebéd után pihenni vonult, és azt parancsolta a rókának, ügyeljen, hogy senki se háborgassa, amíg alszik.

A róka kiállt a barlang szájához őrködni. Éppen arra járt a kis nyúl.
– Jajj, te nyúl, erre felé ne járkálj, mert az én uram, a Kacor király alszik! Ha felébreszted, bajban leszel ám; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
Megijedt a kis nyúl, lábujjhegyen lopakodott tovább, aztán egy tisztáson lekuporodva elgondolkodott: “Ki lehet az a Kacor király? Sosem hallottam még hírét.”

Kicsit később arra kóborolt egy medve is. Kérdi tőle a nyúl: hova megy?
– Sétálok egy jót, mert nagyon unatkozom.
– Óh, errefelé ne járjkálj, mert a róka azt mondja, hogy az ő ura, a Kacor király alszik, és ha kijön, bajban leszel ám, minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
– Kacor király? Sosem hallottam még hírét! No de csak azért is arra megyek már, legalább meglátom, milyen az a Kacor király. – Azzal elindult a róka barlangja felé.
– Idehalgass, te medve, erre felé ne járkálj, mert az én uram, a Kacor király alszik, és ha kijön, bajban leszel ám, minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
Erre a medve úgy megijedt, szólni sem mert, megfordult és visszatért a kis nyúlhoz.

A farkast és a varjút is ott találta, panaszolták, hogy ők is éppen úgy jártak.
– Ugyan ki lehet az a Kacor király? Sosem hallottuk hírét! Elkezdtek tanakodni, és kisütötték, ahhoz, hogy megláthassák, meghívják ebédre. El is küldték a varjút, hogy meghívja a vendégeket.
– Eltakarodj innen! Mondtam már… Az én uram a Kacor király még mindig alszik; ha kijön, bajban leszel ám; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
– Nem is jószántamból jöttem megint, hanem a medve, a farkas és a nyúl küldött, hogy meghívjalak benneteket hozzájuk ebédre.
– No az már más! Várj itt, amíg megtudakolom.
Bement megtudakolni a dolgot a Kacor királytól. Kisvártatva tudtára adta a varjúnak, hogy a király elfogadta a meghívást, csak mondja meg hova menjenek.
– Eljövök én értetek holnap, és elvezetlek!

A hírre a medve, a farkas és a nyúl azon nyomban felállította a lacikonyháját. A kis nyulat tették meg szakácsnak, mert kurta farkával nehezebben égeti meg magát. A medve hordta a fát a konyhára. A farkas terített, és felvigyázta a pecsenye sülését.

Amikor már majdnem elkészült az ebéd, a varjú elindult a vendégekért. A föld közelébe menni nem mert, így a barlag feletti fa tetejéről szólítgatta a rókát.
– Megyünk, már majd’ készen vagyunk csak még az én felséges uram a bajszát pödri.

Végül kijött Kacor király is. Nagy méltósággal lépdelt elöl, de a varjút szemmel tartotta, mert félt tőle. A varjú fáról fára szökdécselve vezette őket, de csak fél szemmel mert ránézni az uraságra.

A medve, a farkas és a nyúl nagy izgalomban várakozott már. Ki-kinéztek az útra, hogy mikor jön már Kacor király.
– Már látom, ott jön! Jaj istenem! – a nyúl ijedtében belehátrált a tűzbe. Ahogy megpörkölte magát, fordultában belekapott a farkas képébe, jól végigkarmolta.

A farkas azt hitte, hogy ezt csak a medve tehette és ezért jól képen törölte. A medve a kis nyúlnak akarta visszaadni a pofont, de pont a Kacor királyt találta el, aki épp akkor ért oda.

Óh, mikor meglátta, hogy a fenséges Kacor királyt ütötte meg, úgy megrémült, hogy rögtön elszaladt. A Kacor király sem ácsorgott már peckesen, a nyaklevestől megrémülve ő is futóra vette a lépést!

A varjú is elröppent ijedtében. Még most is mennek, ha meg nem álltak.